HU| EN

Új vezérigazgató az Antenna Hungária élén

Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2018. szeptember 1-el Sárecz Zsoltot nevezte ki az Antenna Hungária Zrt. élére. Kápolnai András, korábbi vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől.

Sárecz Zsolt több évtizedes távközlési iparban és pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatokkal, valamint vállalatvezetői gyakorlattal rendelkező szakember. Pályafutását könyvvizsgálóként kezdte, majd 1996 és 2011 között az Invitel Távközlési Zrt.-nél (előtte Vivendi Telecomnál) töltött be különböző vezetői tisztségeket: 1996-2001-ig először a vállalat pénzügyi igazgatója, majd gazdasági vezérigazgató helyettese volt, ezt követően pedig az üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be. 2011 és 2014 között a Dataneum Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd 2014-től egy befektetési társaság, a Monarte Kft. ügyvezető igazgatója volt, 2016-tól az Antenna Hungária Zrt. élére történő kinevezéséig pedig a Grid CEE Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el.

Kápolnai András, távozó vezérigazgató vezetésével a hazai tulajdonba kerülést követően sikerült növekedési pályára állítani az Antenna Hungáriát, mind a műsorterjesztési és média, mind a távközlési üzleti területeken. Nyereséges működés mellett a cégcsoport árbevétele a 2014-es 16 milliárd forintról 45 milliárdra emelkedett. Az ingyenes földfelszíni televíziós platform, a MinDig TV kínálatában elérhető csatornák száma a korábbi 8-ról 12-re bővült, valamint mindiGO néven elindult egy új OTT (Over-The-Top) szolgáltatás is. A Társaság portfóliójába új szolgáltatásként bekerült a műsorgyártás, valamint kiépült hazánk legnagyobb audiovizuál-technikai eszközparkja, amely lehetővé teszi bármilyen nagyságú rendezvény teljeskörű kiszolgálását. Az Antenna Hungária elmúlt években elért legnagyobb eredménye a Vizes VB projekt sikeres megvalósítása volt: a rendezvény alatt a Társaság 180 kamerával közel 322 órányi nemzetközi adást gyártott és 48 kamerajel folyamatos élő streamjét biztosította.

További híreink