HU| EN

Több mint 130 startup jelentkezett az Antenna Hungária startup programjára

Összesen 132 startup jelentkezett 29 országból az Antenna Hungária által életre hívott AHa! BrainStore vállalati akcelerációs programra.

A jelentkező startupok közül a szakmai zsűri által kiválasztott 13 legjobb csapat vehetett részt a július eleji bootcamp-en, amelyen az Antenna Hungária, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext szakértőitől kaphattak visszajelzéseket a megoldásukra. A legígéretesebb csapatoknál megnyílhat a befektetés lehetősége, illetve az Antenna Hungária segítségével tovább fejleszthetik a termékeiket és szakmai támogatást is kaphatnak az értékesítéshez. 

A második alkalommal megszervezett AHa! BrainStore startup program célja, hogy támogassa a magas hozzáadott értékű, innovatív projektek megvalósulását a streaming, internetes tartalomszolgáltatás, e-sport, az IoT, IT biztonság, mesterséges intelligencia, illetve a drón technológia területein.

 

Üzletfejlesztési program és befektetés a legígéretesebb projekteknek

Az összesen 132 jelentkező közül a program szakmai zsűrije választotta ki a 13 legjobbnak ítélt vállalkozást, melyek egy egész napos szakmai bootcamp keretében prezentációt tartottak, egyéni és csoportos műhelyfoglalkozásokon vettek részt, illetve bővíthették üzleti kapcsolatrendszerüket. A következő hetekben az Antenna Hungária vezetőiből álló grémium fogja kiválasztani azt a néhány csapatot, amelyek az Antenna Hungária, a Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext partnerségének keretében befektetésben részesülhetnek. A befektetés mellett közös tesztelési és fejlesztési lehetőségeket, az AH infrastruktúrájához és ügyfélköréhez való hozzáférést, valamint igény szerinti szakmai támogatást kapnak a kiválasztott startupok.

 

IoT megoldások túlsúlyban

Az AHa! BrainStore programban idén az IoT megoldások játszották a főszerepet, többek között agrár-, logisztikai- és okos parkolási technológiákat is felvonultattak a résztvevő IoT startupok. A legjobb 13 csapat között továbbá digitális személyazonosító megoldást fejlesztő vállalkozás, stream ajánló platform, AI alapú monitoring rendszerek, és drón technológiával foglalkozó cég, illetve két e-sporttal foglalkozó csapat is helyet kapott.

 

„ A versenyképességünk fenntartásához szükséges az új és innovatív megoldásokat szállító startupokkal történő együttműködés, melyek gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni a piaci környezetre, mint a nagy piaci szereplők. Többek között ezért tartjuk továbbra is fontosnak a startupokkal való közös gondolkodást, munkát, amely kölcsönös előnyöket biztosíthat mindkét fél számára. ” – emelte ki Dr. Mándi Gábor, az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese.

 

***

 

 

Az Antenna Hungáriáról

Az Antenna Hungária évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai telekommunikációs szektornak, fő tevékenységi területe az országos földfelszíni televízió- és rádióműsor-szórás, valamint a vezeték nélküli üzleti távközlés. Az AH folyamatosan keresi az innovatív megoldásokat, a legkorszerűbb technológiákat, amelyek ügyfelei, valamint üzleti partnerei kényelmét és elégedettségét szolgálják. Az egyik legsikeresebb hazai tulajdonban lévő információ-technológiai cégként az utóbbi években bekapcsolódott a robbanásszerű növekedés előtt álló OTT (Over-the-Top) és IoT (Internet of Things - a dolgok internete) iparágakba, saját hálózatokat, megoldásokat és szolgáltatásokat kiépítve.

 

A Drukka Startup Stúdióról

A Drukka nemzetközi szinten is elismert Startup Stúdió, amely ígéretes, akár ötlet szintű vállalkozások, startupok mentorálásával, inkubálásával foglalkozik, eddig több mint 2 millió eurónyi befektetéshez segítve projektcégeit. A stúdió 2011-ben alakult, kezdetben főleg web, valamint okostelefon alkalmazások fejlesztésével, online marketing kampányok szervezésével foglalkozott, 2015 után folyamatosan előtérbe kerültek a speciális metodika alapján végzett startup befektetések és mentorálások, melyek eredményeként a studio által gondozott cégek lényegesen rövidebb idő alatt,  az iparági átlagnál magasabb sikerrátával tudnak működni. A szakemberekből és ötletekből nem szűkölködő, amerikai és erdélyi leányvállalattal is rendelkező cégben jelenleg több, mint negyvenen dolgoznak és alkotnak.

 

A Hiventuresről

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, Európai Uniós és saját forrásból, közel 66,1 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogatóink a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

A Hiventures küldetése, hogy segítse a jelen és jövő innovatív elképzeléseit, és ezzel hozzájáruljon egy fenntartható és értékteremtő startup ökoszisztéma kialakulásához Magyarországon.

Az Intellitext startup inkubátorról

Nagy és gyors növekedési lehetőséget, kiterjedt szolgáltatásokat és maximum 100 millió forintos befeketítési lehetőséget kínál az Intellitext startup inkubátor. Az akcelerátor olyan korai stádiumban lévő, innovatív, széles körben felhasználható, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek és szolgáltatások kutatás-fejlesztésével foglalkozik, amelyek vagy szabadalommal rendelkeznek, vagy a későbbiekben szabadalmaztathatóak. A befektető elsősorban – de nem kizárólagosan – hardver területen működő startupokba invesztál. A spin-off projektek K+F tevékenységét követően, jól megalapozott piaci bevezetés után a cél, a megfelelő piaci részesedés megszerzése, biztosítva a folyamatos előnyt a versenytársakkal szemben. Az inkubátor a tőkebefektetés mellett számos termékfejlesztési és piacra viteli szolgáltatással áll portfóliócégei rendelkezésére.

 

 

More news